A változás szele hozott minket ide. Te jobbra nézel, én meg balra. Tekintetünk mégis találkozik. Várjuk a csodát, amely majd közelebb visz minket egymáshoz, mégis egyre csak távolodunk. Nem tudni, mi az oka. Talán csak a feledés köde az, amely nem engedi megtalálni az utat egymáshoz. Talán csak nem akarjuk. Kinyújtom a kezem és belekapaszkodok magányom véres kötelébe. Remélem érdemes volt kitépnem a szívemből és elvisz arra a partra, ahol a nyugalom vize mossa majd arcomat. Te már nem vagy ott, nem is leszel. Gyűlöletem távol tart.
Elestem. Leporolom hát magam és továbbmegyek. Feléd tartok, de tudom meg kell fordulnom. Nem kell a fény, amit kibocsátasz. Valami mást akarok, valami sötétet, amely belülről fakad. Azt akarom, hogy ne láss. Azt akarom, hogy ne érezz. Hogy végre te is a csendben tapogatózz.
Mindannyian ismerjük a falat, amely felkeltette dühünket. Azt a falat, amelyet úgy éreztünk azonnal le kell bontanunk, még pedig puszta kézzel. Nem tűrhet halasztást. Azonnal bele is kezdünk. Legszívesebben üvöltenénk, sikítanánk közben. De csak könnyek jönnek, csak a halk szuszogás, amely egyre gyorsabb. Addig ütjük, míg öklünkön ki nem serken tehetetlenségünk vére. Lassan a földre hanyatlunk és elterülünk azon a szőnyegen, ahol tegnap még boldogságunk gyökeredzett. Ezek vagyunk mi, a változás apró morzsái. Ebből érezzük, hogy élünk. Csendben sírunk csak, hiszen tudjuk, hogy fájdalmunkat nem hallja meg senki sem, hogy nem tud segíteni senki sem. Halk ez a sírás mégis olyan mélyről jön, hogy szinte a zsigereink apró sejtjeiben érezzük, ahogy kifacsarodnak a könnyek. Rázkódunk egész testtel és várjuk, hogy elmúljon a vihar, hogy ne fájjon, hogy szakadjon fel onnan mélyről minden fájdalom, folyjon ki a szemünkön, a szánkon. Mikor végre vége, mikor már nem tudunk miért sírni, mikor úgy érezzük minden mindegy, akkor nyugszunk csak meg. Egy ideig még ülünk ott, most már csendben, szemléljük az oly jól ismert, most mégis teljesen más színben feltűnő szobát, de aztán felkelünk és folytatjuk az életet, mert nem tehetünk mást.
